Hihetetlen erősen él még bennem annak a reggelnek az emléke, amikor kiköltöztem Belgiumba. Nagyon korán reggel indultam, tele aggodalommal, izgatottsággal, furcsa érzésekkel. És most, 363 nappal később, újra reptéren ülök és blogot írok.

Véget ért a projektem. Véget ért a ka(ba)land Belgiumban. Holnaptól újra Budapesten fogok élni. Hamarosan újra kezdődnek az óráim az egyetemen. Olyan egyszerű mondatoknak tűnnek ezek, és mégis, olyan sok, olyan komoly érzelem van a hátterükben. Nekem olyan sokat jelentenek ezek a mondatok. Megcsináltam. Végigcsináltam. És végig is dokumentáltam az egészet. Megváltoztam. És minden megváltozott otthon is. Az elmúlt napokban tele voltam vegyes érzelmekkel, hol mély nosztalgiával, hol várakozással, hogy újra a csodás magyar fővárosban leszek. Nagyon várom, hogy megtaláljam a következő munkámat, kihívásaimat, hogy újra felépítsek egy életet. De sajnálom is, hogy haza kell mennem. Hatalmas szabadság volt ez az év, tele tanulással, hatalmas AHA-pillanatokkal, fejlődéssel, nehézségekkel és azok legyűrkőzésével. Szerettem az életemet Mechelenben, és szerettem volna, ha tudok maradni. Amennyire boldog és hálás vagyok, annyira érzem a félelmet a hazaköltözéstől, attól, hogy el fog kapni az ilyen hosszútávú külföldi projektek után mindenki által tapasztal poszt-EVS depresszió, és persze kicsit azzal is szembe kell néznem, hogy vannak aspektusai ennek az évnek, amik nem sikerültek.

Nem beszélek flamandul, nem találtam itt kinn munkát, hogy maradhassak, és nem egy másik európai országba megyek a következő kihívásért, hanem haza. Igyekszem hinni, hogy ennek mind oka van, és bízok is a folyamatban, hogy a dolgok majd kiforrják magukat, de azért, kell egy perc gyászolni is. Ahogy arra is kell egy perc, hogy megünnepeljem a győzelmeimet. Szóval azt hiszem, lesz min elmélkednem a következő időszakban, miközben persze valahogy visszailleszkedem a budapesti életbe, és megtalálom álmaim munkáját.

Hát ilyen, kicsit borongós, nagyon ambivalens ez az utolsó belga poszt. A blog nagyon a szívemhez nőtt, de nem látom még, hogy hogyan lesz folytatása. Köszönöm, ha közte voltál annak több mint 600 látogatónak, aki járt itt, ha olvastál, ha érdekelt, hogy mi történik velem, és köszönöm, hogy velem voltál valahol a zsebemben mindig,némi elfelejtett apró, legalább egy gyújtó és pár zsebkendő között. Ilyen volt egy év önkéntesség Belgiumban – az én szemüvegemmel.

Megnéznéd te is, milyen ez? Kipróbálnád magad önkéntesként egy másik országban? Csak ajánlani tudom. Életed legnagyobb önismereti utazása csak pár kattintásra és e-mailre tőled: http://www.eplusifjusag.hu/hu/esc/volunteer. Kérdésed van, vagy tanácsot szeretnél? Írj nyugodtan, örülök, ha segíthetek.

(Korrekció, holnapra még van egy utolsó tervezett poszt a tarsolyomban, ami a 14 projekt +1-es extrája lesz, de erről majd holnap.)